Válság Stáb

General information

Állandóan kritizál a főnök? Kiabál, számon kér? Megaláz mások előtt? Hogyan kezeld? Erről olvashatsz egy megtörtént esetet. A hiedelemmel ellentétben a főnök dolga sem könnyű. Az ő nézőpontjából lehet, hogy éppen veled van a probléma - de tudom, hogy te, aki most ezt a bejegyzést olvasod, erre egyáltalán nem vagy kíváncsi. Nekem is volt hasonló főnököm. Őt is motiválta ezer dolog, és az ő indokai is érthetőek voltak - középvezetőként azonban ez engem sem igazán érdekelt. Nem tudtam elfogadni, hogy minden munkatársamat rettegésben tartja, hogy a napi munka rovására megy, hogy az alkalmazottak a legutóbbi leszúrásról beszélgetnek órákat, hogy az őket ért kritika alól keresnek felmentést, megoldást, bármit. Az én dolgom az volt, hogy irányítsam a munkát, és ha valami napi szintű gond volt, nekem kellett a kezembe vennem, és intézkednem. És bizony, a túlzott kritika egy idő után már napi szintű problémákat vetett fel. Hiszen ki akar olyan helyen dolgozni, ahol bármit csinál, az hiba, és keményen az orra alá dörgölik? Hogyan lehet megoldani a kritikus főnök helyzetet? Lehet úgy, hogy csöndben maradsz és tűrsz, mert félted az állásodat. Lehet úgy, hogy csöndben maradsz, és tűrsz, és keresel másik munkahelyet. És lehet úgy is, ahogyan én csináltam. Ez megtörtént eset, kérlek, figyelj jól. Az egyik vezetői értekezletre (szokás szerint) a főnök kérte, hogy írjuk meg az észrevételeinket. Én ezt egy kicsit tágabban értelmeztem, és ezért írtam egy szép hosszú levelet. Csak a főnöknek. Leírtam, hogy tényleg szuper, amit csinált, hogy egy ekkora céget létrehozott csaknem egyedül. Leírtam, hogy milyen klassz megoldásai vannak, mik az erősségei, amiknek köszönhetően ott tart, ahol tart. Aztán jött a "feketeleves". Mert leírtam azt is, hogy óvatosan kell bánnia a kritikával, jobban át kell gondolnia, hogy kit miért szúr le a lábáról, és milyen gyakran, és milyen megalázó módon. És leírtam azt is, hogy miért. A lényege valahogy így hangzott: "Ha a munkatársaidnak egy-egy hiba miatt minden alkalommal elmondod, hogy hülyék, azok előbb-utóbb úgy is fognak viselkedni. Mint a hülyék. Egyre többet és többet fog hibázni, és te egyre többször és többször fogod őket lehülyézni. És ők még többet fognak hibázni, és te még többször fogod őket lehülyézni. És ennek az lesz a vége, hogy egy rakás hülye vesz majd körül. Ezt akarod? Nyilván nem ezt akarod. Kérlek, vigyázz a destruktív kritikával, mert az egy kétélű fegyver: a te érdekeidet ugyanúgy sérti, mint azokét, akiket kritizálsz." És most azon gondolkodsz, hogyan mertem ilyet írni a főnökömnek? Nézd, őszinte leszek. Soha nem volt bennem túl fejlett a tekintélytisztelet. És soha nem rettegtem az állásomért. A levél megírása után sem féltem, hogy kirúgnak. Tudtam, hogy ha így lenne, akkor is találok másik munkát, szóval... Ez a munka viszont fontos volt számomra - szerettem csinálni. És középvezetőként jól akartam csinálni. Semmit sem szerettem csak úgy, tessék-lássék módon elvégezni. Ezért szóltam, még akkor is, ha a kockázat ott volt. Mi lett a vége a történetnek? Nem rúgtak ki. Sőt, a következő céges értekezleten a "rossz főnök" mindenki előtt felolvasta a levelemet. Elnézést kért mindenkitől, akit esetleg megbántott. Megköszönte, hogy szóltam. És változtatott. Többé nem az embert, hanem a hibát kritizálta - és nem nyilvánosan, hanem négyszemközt. Nem csak azt mondta el ilyenkor, mi a rossz, hanem azt is, hogyan kellene jól csinálni. Jobban bízott a munkatársaiban, és kevésbé látta magát tévedhetetlennek. Változtatott. Mi a tanulság? Egészen egyszerűen az, hogy a helyzetedért te felelsz. Ha van egy rossz főnököd, akinek nem szólsz, hogy amit tesz, az miért helytelen, azért is te felelsz. Nem szabad, hogy a félelem irányítson - mert a félelem egy nagyon rossz tanácsadó.